Műszaki vizsgáztatás 4. kerület
Biztonságos közlekedés alapja és feltételei
A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága mindenki számára egyaránt fontos. Ahhoz, hogy biztonságban közlekedhessünk az utakon, sok feltételnek meg kell felelni. Alapvető dolog, hogy a közlekedési szabályokat, rendeleteket, intézkedéseket ismerjük, maradéktalanul betartsuk. Amikor kilépünk az utcára, azt feltételezzük, hogy más is ugyanígy cselekszik, mégsem hagyatkozhatunk kizárólagosan másra, ha mi figyelmen kívül hagyjuk a biztonsági intézkedéseket.
Műszaki vizsgáztatás, 4. kerület könnyen megközelíthető részén, márkafüggetlen autószerviztől
Minden forgalomban részt vevő járműnek (kivételt képez a segédmotoros kerékpár) meghatározott időközönként műszaki vizsgálaton kell részt vennie. Az időszakos vizsgálat, melyet újpesti (4. kerület) szervizünk végez el, magában foglalja a jármű műszaki, környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági felmérését. A környezetvédelmi igazolólap váltotta fel a korábbi, 2009. december 31-én megszűnt „zöldkártyát”. Műszaki vizsgáztatás egy helyszínen (4. kerület), egy eljárásban történik, így az ellenőrzés lényegesen rövidebb idő alatt megvalósulhat, mint a korábbi években.
A forgalmi engedélyt akkor érvényesítik, ha a jármű sikeres vizsgát tesz, és alkalmasnak minősítik a közutakon való közlekedésre. A kör alakú érvényesítő címkét, és a környezetvédelmi besorolást jelző, hatszögletű matricát a hátsó rendszámtáblára ragasztják fel.
Ha a jármű a műszaki vizsgán nem felelt meg, illetve a részvétele a közúti forgalomban balesetet okozna, akkor a vizsgabiztos a forgalmi engedély határidejét nem fogja meghosszabbítani, és a címkéket is eltávolítja az autóról.
Előkészületek a műszaki vizsgáztatás előtt:
A műszaki vizsgát mindig a tulajdonosnak (illetve a megbízottjának) kell kérvényeznie. A műszaki vizsga megkezdése előtt gépjárművét szervizünk (mely a 4. kerület területén található) átvizsgálja. Ha az autója hibátlan, akkor műszaki vizsgára bocsátjuk. Ha problémát találunk, akkor a hibát kijavítjuk. Ezt követően kerül csak az autója ellenőrzés alá.
1. Dokumentumok ellenőrzése: forgalmi engedély, személyi igazolvány, meghatalmazás
2. Autó azonosítása
3. Az autóról fényképek készülnek, melyeket kötelező a BM rendszerébe feltölteni.
4. Alváz- és motorszám ellenőrzése
Ha minden adat egyezik, megkezdődhet az előzetes átvizsgálás.
A műszaki vizsgáztatás menete:
Az autó műszaki állapotának felülvizsgálata mellett a környezetvédelmi követelményeknek eleget téve a károsanyag kibocsátását is ellenőrizzük. Sikeres vizsga esetén kiállítjuk az adatlapot, felragasztjuk az új matricákat, a forgalmiban feltüntetjük a vizsgaeredményeket.
A műszaki vizsgáztatás államilag felügyelt, hatósági tevékenység, melyet szigorú törvényi szabályozás mellett végezhetünk csak el. A vizsga megszakítására nincsen mód, a gépjárművet csak annak végeztével lehet elvinni.
A műszaki vizsgáztatás követelményei.
Mi az, amit feltétlenül ellenőrzünk vizsgáztatás előtt?
Auto-Szum független márkaszerviz telephelye közel a főváros határához, a 4. kerület egyik, könnyen megközelíthető utcájában található. Itt történik a műszaki vizsgáztatás, és előtte az állapotfelmérés. Ennek során:
- Ellenőrizzük a fékek állapotát, és a fékerőeltérést. A fékeknek elöl és hátul is megközelítőleg azonos mértékben kell fogniuk. A jobb és a bal oldali kerekek fékerőkülönbsége sem lehet jelentős (max. 30%).
- A lengéscsillapítók vizsgálatakor megmérjük a tengelyterhelést, és egy függőleges rázást követően ellenőrizzük, hogy a kerekek mennyi idő elteltével és milyen amplitúdóval állnak vissza alapállapotukba.
- A futómű ellenőrzése érinti a kormányművet, a gömbfejeket, a futómű gumialkatrészeit.
- A kipufogórendszernek rozsdamentesnek kell lennie, a kipufogógáz nem szivároghat belőle. A katalizátornak is meg kell felelnie az előírt követelményeknek.
- A szélvédőnek repedésmentesnek kell lennie. A fóliázás a két első oldalablak kivételével megengedett.
- Esztétikai szempontból is megvizsgáljuk az autót. Egy karosszéria elem sem hiányozhat. Kisebb felületi horpadások, sérülések még nem jelentenek kizáró okot, de ha a karosszéria sérülése karambolból származik, az már problémát jelent. Nagyobb felületet érintő elrozsdásodás sem megengedett.
- Az üléseknek megfelelően rögzítve kell, hogy legyenek, a biztonsági öveknek működniük kell, a ki- és bekapcsolásuk gördülékenyen kell, hogy megtörténjen.
- Világító, fény- és hangjelző berendezések ellenőrzése. A búrák nem lehetnek kitörve, megrepedve.
- Gumiabroncs és felni átvizsgálása során kiderül, hogy a gumik mennyire kopottak, egyformák –e?
- Kötelező kiegészítők meglétének ellenőrzése zárja a sort (pótkerék, biztonsági mellény, defektjavító készlet, egészségügyi csomag, izzókészlet, elakadásjelző háromszög).